Anyu meg közben pucolta a krumplit és intett a szemével, hogy
kezdjek már végre neki az olvasásnak, mert napeste lesz, mire ma is végzünk.
Én meg csak a paprikás krumplira tudtam gondolni, végül nekikezdtem. A cím elolvasása nagyon jól ment. Mosolyogtam, gyorsan lesz itt vacsora! Sőt még az első sor is úgy, ahogy elment, majd jött egy hosszúnak ígérkező szó. Utáltam ezeket a hosszabb szavakat. Többtapsos, azaz több szótagúak volt.A gyomromban éreztem ilyenkor valami erős szorítást, nem olyat, mint a hányingerkor, de valami görcsös hullámzó érzést és vele egy időben a fejemben egy gondolatot, hogy na most jobb lenne azonnal elmenekülni. Menekültem én a fejemben mindig egy szép, békés helyre. Tudtam azonnal, hogy indulni kell, ha ilyen szavakat látok. Én időkapszula nélkül is jó időutazó és világ analizálóvá értem az olvasás tanítás végtelen folyamatában. Közben fizikailag persze ott ültem a konyha asztalnál és meg kellett küzdenem azokkal a rohadék hosszú szavakkal.
Rátekintettem a
szóra, láttam milyen végtelen hosszú és egyszerűen nem mertem belekezdeni a
hangos olvasásába. Féltem. Féltem tőle, sőt attól is féltem, hogy egyszer
kiderül, hogy apu nincs is Amerikában. Aztán mégis elkezdtem és valami hangok ki is jöttek a számon. Az eleje egy részét elolvastam,- gondoltam így jó lesz,
majd a végénél improvizáltam. Anyu észre vette, hogy valami nem jó,Én meg csak a paprikás krumplira tudtam gondolni, végül nekikezdtem. A cím elolvasása nagyon jól ment. Mosolyogtam, gyorsan lesz itt vacsora! Sőt még az első sor is úgy, ahogy elment, majd jött egy hosszúnak ígérkező szó. Utáltam ezeket a hosszabb szavakat. Többtapsos, azaz több szótagúak volt.A gyomromban éreztem ilyenkor valami erős szorítást, nem olyat, mint a hányingerkor, de valami görcsös hullámzó érzést és vele egy időben a fejemben egy gondolatot, hogy na most jobb lenne azonnal elmenekülni. Menekültem én a fejemben mindig egy szép, békés helyre. Tudtam azonnal, hogy indulni kell, ha ilyen szavakat látok. Én időkapszula nélkül is jó időutazó és világ analizálóvá értem az olvasás tanítás végtelen folyamatában. Közben fizikailag persze ott ültem a konyha asztalnál és meg kellett küzdenem azokkal a rohadék hosszú szavakkal.
- Olvasd Újra!
Na ezt az Újra baromságot meg még jobban utáltam a
hosszú szavaknál is, hiszen hogyan a francba csinálnám újra, ha egyszer halvány
sejtésem sincs mi a fene az a valami ,ami krikszkrakszok formájában valami
állami nyomdász biggyesztett oda. Ellenségeim voltak a betűk a hülye sok
alakjukkal. Egyiknek erre dőlt a hasa, a másiknak amarra. Az egyik szára föl, a
másiké le, de van olyan, amin vessző van, van amin semmi, és van olyan,
amelyiken pontok voltak és az se mindegy, hogy mennyi! ÁÁÁ!! Ki tud ezek között eligazodni? Olyan, mint egy
félelmetes zúgó sötét erdő, hatalmas inas lomb nélküli fákkal,amiben semmi mást nem lehet csinálni csak rettegni. Ott ülök egyik tövében és végem van.
És én rettegtem. Rettegtem tőlük, mert ha megláttam őket kiszámíthatatlan válaszok jöttek az agyamból és a szám még bonyolultabb torzult alakzatban formált valami hangot.
Az i” mások szerint egyszerű és kedves, mert egy kis vonalka rajta egy ponttal, de nekem maga volt a titkos kódrendszerek rettegett jele. Néha olvasás, vagyis a betűk kisilabizálása közben megtorpanva ijedve néztem anyura. Ő ilyenkor a hüvelykujját zászlóként emelve mutatta felém és mondta: i, szívem i!!! Aztán ilyenkor oda ült mellém és kiolvasta szót. Ilyenkor megkönnyebbülve
én is elmondtam utána. Belül tudtam , hogy nem az lehet odaírva, de ezt neki
nem mondtam, mert akkor megint elolvastatja velem. És én meg nem tudom újra elolvasni, sőt a rövid távú memóriám se volt
olyan jó, hogy emlékezzek is rá, hogy ő mit olvasott fél perce. Nem értettem,
miért nem értették meg, hogy én ezt az olvasás dolgot nem tudom és kész. A Jancsi bácsi se tud járni és senki se
piszkálja, hogy Na csak próbáld meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése