Barikák

Reggel 7 óra után illene már felkelnünk, de nem megy.  Kint még sötét van. Liza mindig átjön és még ott alszik köztünk egy kicsit. Édesen, lágyan simogatja az arcom, közben és sűrűn megkérdezi, hogy milyen nap is van? Általában a hétfő, kedd, szerda egy rossz válasz. Szépen lamentálgatunk, majd kiderül megint sietni kell. Csanádnak  ébresztő puszi, de ha már tudatánál van kezd elfordulni a "nyálas" puszik elől.  Majd nyomás le a konyhába, vízforraló- a legnagyobb találmány nekem mióta itt vagyunk :-)- gyógytea és kávé reményében, majd vissza ellenőrizni a legénységet, hogy valóban öltöznek-e. Újra le..., majd föl  és a rohangálás közben -, hol a kék csatod?-én akarom a szoknyát!- hol a tegnap levetett egyenruha, ha koszos is jó lesz, - megnéznéd a hajam, most vágom le, jó a fejtetőn?- könyvtári könyvek? -  ezek a mondatok között kinéz valaki a hálószoba ablakán és felkiált  -Na!!! Ide mindenki !!!- és valóban gyönyörű a napfelkelte. Egy pillanatra megállunk és csodáljuk a rózsaszín barikákat az égen. Elképzeljük  ahogyan úsznak haza az anyukájukhoz.... --Pár pillanat, jaj, eltűnnek! - kiáltanak a gyerekek.. és  felhőket siratva  lemegyünk  a konyhába. - hol a bögréd? - erős ez a tea, - mit itatsz a gyerekkel? - csak gyógytea-  És indul a nap ,de a rózsaszín barikák valahol már bennünk legelésznek.